Wesselényi Kupa Régiós Utánpótlás Verseny 2009. versenykiírása PDF Nyomtatás E-mail
 

Wesselényi Kupa Régiós Utánpótlás Verseny

A verseny rendezője: Csongrád Megyei Úszó Szövetség

A verseny elnöke: Ádándi-Kiss Gyula 30/214-5493

A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása a Dél-Alföldi Régió (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) úszói részére, szintidő úszásának biztosítása a seregszemlék versenyszámainak tükrében.

A verseny ideje: 2009. június 19. 9.30 óra

A verseny helye: Szegedi Városi Sportuszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű nyitott medencéje.

Vízhőfok: 26,5 C

Cím: 6726, Szeged Temesvári krt. 33.

Az időmérés módja: elektromos időmérés

Résztvevők: Meghívásos verseny a MÚSZ-ÚASZ által leigazolt Dél-Alföldi régió egyesületeiben úszó versenyzők, akik érvényes sportorvosi és versenyzési engedéllyel rendelkeznek és egyesületük benevezi. Az 1985. január 1. után születetteknek sikeres szakmai alapkövetelmény vizsgával kell rendelkezniük.

Nevezés: Kizárólag e-mail-en: a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges   címre a mellékelt táblázat kitöltésével.

Az úszók részvételének elfogadását visszajelezzük. Kérjük, hogy a nevezésért felelős személy telefonszámát és e-mail címét küldjék el.

2009. június 17. szerda 18 óráig. Az esetleges módosításokat 2009. június 19-én 12 óráig fogadunk el. Helyszíni nevezés, módosítás, lemondás nem lehetséges.

Nevezési díj: 500 Ft rajtonként, 1.000 Ft váltónként (egyesületenként több váltó is indítható), melyet a verseny kezdete előtt kérünk a versenyirodában befizetni. A jegyzőkönyv e-mailben ingyenes, nyomtatott formában 1.000 Ft.

A helyezések eldöntése: Időfutamokban elért eredmények alapján, a megadott korcsoportok szerint. Az utolsó futam a legerősebb.

Díjazás: Az egyéni versenyszámokban megjelölt évjáratok szerint I-III. helyezettek érem díjazásban részesülnek. A váltók értékelése korcsoportonként történik.

Költségek: A rendezés és a díjazás költségeit a rendezők és a támogatók közösen viselik, a részvételi költségeket a csapatok maguk fedezik.

Egyebek: A versenyen az egy rajt szabályt alkalmazzuk. A kiírásban nem érintett egyéb kérdésekben a MÚSZ és a FINA versenyszabályai a mérvadóak. A versenyzők felszerelésükről és értéktárgyaik megőrzéséről maguk gondoskodnak, azok esetleges elvesztéséért a rendezőség felelősséget nem vállal. A csapatok vezetői az általuk elfoglalt hely tisztaságáért maguk felelnek.

Belépés az uszodába a versenyzőknek és az edzőknek ingyenes, a szülőknek, kísérőknek 200Ft-os belépőjeggyel lehetséges.

A verseny engedélyezési száma: --./2009.

Mindenkinek eredményes versenyzést kívánunk!

Szeged, 2009. január 20.

Ádándi-Kiss Gyula

A CSMÚSZ elnöke

Versenyszámok:

  1. 100 m béka fiú gyors
  2. 100 m béka lány gyors
  3. 100 m delfin fiú gyors
  4. 100 m delfin lány gyors
  5. 100 m cápa fiú gyors
  6. 100 m cápa lány gyors
  7. 50 m béka fiú mell
  8. 50 m béka lány mell
  9. 100 m delfin fiú hát
  10. 100 m delfin lány hát
  11. 100 m cápa fiú pille
  12. 100 m cápa lány pille
  13. 4x50 m béka fiú gyors váltó
  14. 4x50 m béka lány gyors váltó
  15. 4x50 m delfin fiú gyors váltó
  16. 4x50 m delfin lány gyors váltó
  17. 4x100 m cápa fiú gyors váltó
  18. 4x100 m cápa lány gyors váltó

Korcsoportok:

Béka: 2001., 2002.

Delfin: 1999., 2000.

Cápa: 1997., 1998.

RAJTLISTA:

 
< Előző   Következő >