VI. TYR KUPA PDF Nyomtatás E-mail

tyrkupa_erem1.jpg

Jegyzőkönyv:

Az érmesek:

Február első hétvégéje nagyon szépre sikerült a Szegedi Úszó Egylet gyermekkorosztálya számára. Szombat délelőtt a régiós szintfelmérőn aréna felszereléseket vehettek át a Bajnok Programban részt vevő 2000-2001-2002-2003-as úszók! A felmérő versenyen az év eleji formát meghazuttoló jó idők születtek, köszönhetően a megjelent úszó "hírességeknek" na és persze a kameráknak.

Délután kezdődött a 6. TYR Kupa Nemzetközi Úszóverseny. Csoportom tagjai 10 arany, 10 ezüst és 8 bronzérmet gyűjtöttek. Minden versenyzőt dícséret illet teljesítményéért. A legtöbb versenyszámban az úszók elérték, vagy meg is javították eddigi legjobb időeredményüket, sőt városi csúcsok is születtek.
Legeredményesebb versenyző Ulrich Botond volt, aki 5 arany és egy ezüstérmet gyűjtött. Nemcsak az érmek száma, hanem az időeredmények is nagyon bíztatóak. Különösen tetszett a 400 vegyes, 100 pille, 100 hát ideje és technikai végrehajtása.
Paragi Leó kiválóan versenyzett 1500 gyorson, melyt először úszott versenykörülmények között. Úgy tűnik érdemes a hosszú távval foglalkoznia.
Hanna, Milán, Krisztián, Laci, Dorián és a két Bálint úszása is tetszett, ők is javítottak legjobbjaikon, és nem egyszer kaptak az eredményhírdetésen az érem mellé úszósapkát is. Denisz sajnos a második napon nem tudott versenyezni, de az éremkollekcióhoz egy szombati 400 vegyes arannyal ő is hozzájárult.
A következő verseny egy hónap múlva a Tavaszváró úszóverseny Hódmezővásárhelyen, illetve hétfőn a Megyei Diákolimpia.
Gratulálok, jó pihenést, és az előttünk álló versenyekre erdményes felkészülést, kívánok!
Attila

Február első hétvégéjén rendeztük a VI. TYR-KUPA-t Hmvhelyen. A versenyen egyesületünk legkisebbjei is rajthoz álltak, az ebihal csapat tagjai most debütáltak „igazi" versenyen, most először élték át a verseny izgalmait. Sajnos indulóink létszáma a több szegedi iskolában ezen a hétvégén kezdődő sí szünet miatt jelentősen megcsappant, továbbá betegség miatt is távol maradtak néhányan. Akik viszont ott voltak, szépen helyt álltak, tovább faragták egyéni legjobbjaikat. Nem egyszer jobb idővel fordultak a 100m fél távjánál, mint az eddigi legjobb 50m-es idejük. A versenyrutin hiánya miatt történt néhány kizárás is, bízom benne, hogy minden érintett tanulni fog belőle, és egy kis odafigyeléssel a későbbiekben elkerüljük az ilyen bakikat.
A csapatból név szerint is meg kell említenem Szabó Rékát, aki megnyerte a 100m hátat, és 100m gyorson bronzérmet vehetett át a korosztályában. Ashe Berci szintén 100m gyorson volt ügyes és gyors is, méghozzá annyira, hogy mindenki utána ért célba, amit egy arany éremmel jutalmaztak. Ugyanebben a számban Kószó Martin minimális idővel (0,15 mp-cel) maradt le a
dobogóról, és lett negyedik. (a korosztályra nem jellemző módon az első 7 versenyző alig több mint 2mp-en belül ért célba) Ennek ellenére Martinnak sem kellett érem nélkül hazamennie, hiszen 100m háton harmadik helyezést ért el, és kapott egy bronzérmet. A dobogó közelségét jelentő negyedik helyen végzett még Paksi Zsombi 100m háton, valamint Szilágyi Boldi 100m mellen.

Valamennyi „kisversenyzőnek" gratulálok, ügyesek voltatok, csak így tovább!

CH

A 6. TYR Kupa Nemzetközi Úszóverseny remekül sikerült a csapatomnak. Minden versenyszámban szinte mindenki egyéni csúcsot úszott, még azokban is amelyekben már az elmúlt versenyen is kiválóan teljesítettek. A hosszabb távokon általános volt a 3-4 másodperces javulás de volt aki 10 másodpercet is javított az addigi eredményén.Tapasztalható volt, hogy a lelkiismeretesen végrehajtott edzésmunka még a második nap hosszú számában (200 gyors) is kitartott. Nagyszerű versenyzést és fantasztikus hajrákat láthattunk.  A delfin csapat érmes
helyezettjei: Ashe Evelyn, Pádár Nikoletta, Csányi Tamás,  Kis Levente Máté, Ladócki Ádám, Ruzsa Bence, Sallai Szabolcs, Tárkány István.

Mindenkinek gratulálok és további szorgalmas felkészülést a legközelebbi versenyre.
Moli
 



 
< Előző   Következő >