FINA Világkupa 10 km, Cancun Mexikó PDF Nyomtatás E-mail
anna_cancun1k.jpg
FRISSÍTVE!
Olasz ANNA 8. helyezett (2:12,41) lett a FINA 2014 évi második 10 km-es világkupa fordulóján, Novoszáth Melinda 23. helyzett lett, (2:22,34).

anna_cancun2_ppk.jpg

Na a helyzet viccesen megváltozott a verseny után kb 6 órával! Kezdem az elejéről, a célba érkezéskor, a rendezők szedték le a kirakott zászlókat az eredmény hirdetéshez amely szerint Anna 5. volt a zászlók sorrendje szerint is. Kb . 1 óra múlva kiragasztjak az eredmény listát amin Anna 7. Tudomásul vettük ! Hivatalosan 12.30 kor eredmény hirdetés, ehelyett 14.45- ig vitatkoznak ki hányadik?! Kiderül Anna 5. es nem 7., ezek után eredmény hirdetés kiosztják az érmeket, pénzdíjakat és elvonulunk ebédelni pihenni, majd két óra múlva kap Anna az egyik német fiútól egy fényképet az eredmény listáról, amin 8. Helyezett! Gyerünk fellebbezni! Oda megyünk és kiderül este 3/4 6-kor meg azon vitatkoznak, hogy melyik fiú hányadik? A lányoknál a 4. alkalommal kiragasztott eredménylista az érvényes nem az ami alapján eredményt hirdettek! A fiúknál a helyzet ugyanez, eredményt hirdetnek majd ki hoznak egy újabb eredmény listát! A vicc az egészben, hogy ha az első pillanatban azt mondják Anna 8. helyezett semmi gondunk mert nyolcan egyszerre estek be a célba, gyakorlatilag az elsőn kívül nem lehetett látni ki hányadik, de az hogy kihoznak egy brazilt 4 helyre, majd reklamálnak a brazilok es a brazil főbíró miatt vagy ki tudja mi miatt a 4 helyezett hirtelen 3 lesz, a harmadik amerikai meg 9! Majd reklamálnak az amerikaiak és láss csodát pont ott van egy amerikai bíró a csapatban és megváltoztatják az eredményt, a 9. amerikai hirtelen 5. lesz, mindez az eredmény hirdetés után 3 órával miközben békésen pihenunk a szállóban. Majd a két német akiket az Anna megelőzött, hirtelen az Anna elé kerül mert ők meg ordítanak a bírókkal! Az első eredmény listán az első és a nyolcadik között, 1 másodperc volt, majd a negyedik eredmény listán Anna 4 másodperccel rosszabbat úszott!.!? A fiúknál a helyzet ugyanez a 4. eredménylista az érvényes. A bolgár bíró (Petar Sztojcsev világbajnok 2011) pedig azzal vigasztalt bennünket, lehet, hogy igazunk van de sajnos ez a végleges eredmény és a videót nem áll módjában megmutatni!

Na a lényeg Anna 8. helyezett és 5. helyezett az európaiak között!

Az egészben nem a helyezés zavar hanem a bírók megdöbbentő befolyásolhatósága, és az hogy kihirdetik az eredményt, majd leadja minden ország az eredményeket a sajtónak majd közlés nélkül 3 óra múlva megváltoztatják az eredményt!?

Gellért Gábor

A versenyt a múlt hetihez hasonló szélsőséges körülmények jellemezték, óriási hullámok, rendkívül erős mezőny es élet halál harc az EB csapatba kerülésért emiatt sok verekedés és kizárás. Az olasz, német, brazil és amerikai csapatnak válogató volt az EB-re illetve a Panamerikai játékokra. A világ élmezőnyéből mindenki itt volt aki számított, világbajnokok, olimpiai érmesek, ilyen erős világkupa mezőnyt meg nem láttam. Külön öröm számomra, hogy az európaiak között ismét a harmadik legjobb volt Anna mint a barcelonai világbajnokságon, és maga mögé utasította az egész amerikai válogatottat, köztük több egyetemi csapattársát.

Két hetes edzőtáborunk ezzel a világ kupával befejeződött, rendkívül jól sikerült a felkészülés mint az eredmények is mutatják, napi 3-4 órát tudtunk úszni 50-es medencében, igaz 32 fokos vízben ez nem volt túl szerencsés, délutánonként meg 50-60 percet a háborgó Karib-tengerben, majd a kondicionáló teremben fejeztük be a napokat ami kiválóan felszerelt volt.

Anna vissza utazik holnap az egyetemre ahol mivel befejeződött az egyetemi bajnokság, most már teljesen az általam előírt munkát tudja végezni és sikerült elintéznie, hogy hetente többször tóban is tud edzeni. Gőzerővel készül az EB-re ahol 5 és 10 km-en szeretne indulni, de a múlt heti sikeres 15 km után már a 25 km-t is tervbe vettük.

Melindától azt kértem múlt héten próbálja meg a táv felét (7,5km) leúszni, ezt sikeresen meg is tette, úgy beszéltük meg ma, ha bírja a hullámokkal való birkózást leküzdi a távot, meg tette nagyon bátor volt. Megkedvelte a nyíltvízi felkészülést is, már a Dél-afrikai edzőtáborban is alkalmaztuk minden nap. Ő természetesen marad a medencénél, az Ifi EB-n 200 pillangón, és 200, 400, 800 és 1500 gyorson szeretne indulni, már csak a 800 gyors szintideje hiányzik de reméljük a Budapest Openen ez is meg lesz. Most 3 hét otthoni felkészülés következik, majd 4 hétre Hódmezővásárhelyre a válogatott edzőtáborába vonulnak a SZUE válogatott úszói.

Gellért Gábor



 

 
< Előző   Következő >