HÓD KUPA Nemzetközi Úszóverseny PDF Nyomtatás E-mail
hoduszoda.jpg

A hétvégén bonyolították le az idei Hód Kupát, melyen 54 egyesület nevezte 833 versenyzőjét, akik 4350 rajtot produkáltak a két versenynapon. A Szegedi Úszó Egylet 85 versenyzővel indult, akik a pontverseny 4. helyrére úszták föl az egyesületet.

A legkisebbek 18 fős csapatának tagjai 50 m-es és 100 m-es számokban álltak rajthoz, a pillangó kivételével a többi úszásnemben.

Mindenkit dicséret illet, hiszen a 2014-2015-ös versenyévad első megmérettetésén mindenki a háta mögé dobta eddigi időeredményeit. Az új egyéni csúcsok jellemzően 5-10 mp-cel jobbak a régieknél, de van köztük 15mp-cet meghaladó javulás is.

Név szerint Paszternák Sárit, Szabó Lucát és Nagy Gergőt emelem ki.

Sári 50 m gyorson 4. lett, 10 0m gyorson és 100 m mellen a 6. helyet szerezte meg, miután 5, 18 és 15 mp-et javult eddigi idejeihez képest. Luca 50 m gyorson a 6. helyre, míg 100 m mellen a 7. helyre érkezett. Gergő mindkét napon versenyezve 5 számban indult, amelyekben kivétel nélkül remek egyéni csúcsokat úszott. Közülük is kiemelkedik a 100m gyors, amelyben 19 mp-cel hagyta le eddigi önmagát.

Mindenkinek gratulálok és kitartást kívánok a további munkához!

CH

Érdemes volt "kiböjtölni" ezt a másfél hónapot a gyulai verseny óta, a gyermek csapat remek eredménnyel ajándékozta meg az edzőket és a szülőket egyaránt. Külön öröm, hogy a temérdek komoly egyéni csúcs mellett az év végi hajrában minden induló gyereknek sikerült valamilyen jelvényt érő időt elérni!

Szeretném kiemelni Balla Rebeka, Ladócki Ádám, Paksi Botond versenyzőket, akiknek sikerült aranyjelvényes szintet úszni; Sallai Szabolcs és Tóth Tamara a korosztályukban elsőévesként is teljesítették az aranyjelvényes szintet; Fábián Fanni és Vilbergsson Patrik két aranyjelvényes szintet is úsztak, Patrik ráadásul 400 gyorson új korosztályos Izlandi csúcsot ért el!

Jelvényhalmozásban kiemelkednek Fábián Bettina és Ruzsa Bence, akik három aranyjelvényt gyűjtöttek a hétvégén! Csapatunk 15 arany, 16 ezüst és 12 bronz jelvényt szerzett, ezzel gazdagítva egyesületünk gyűjteményét.

Reméljük a decemberi Naturtex kupán is hasonló sikereknek örülhetünk!

Hajrá SZUE!!!

Máté Zsolt, Paksi Tibor



 
< Előző   Következő >